Óvodatár - Az óvodák és a szülők oldala - az óvodakereső. Óvoda keresés, óvodaválasztás, óvoda bemutatkozás.

A háború utáni üres falak

Dr. Lakatos Zoltánné (Kati néni) és Hargitay Mátyásné (Klári néni), a Városmajori Óvoda egykori óvónénijeinek történelmi beszámolóján keresztül megelevenednek az Óvoda elmúlt 100 évének történései, átalakulásai, szakmai életének fejlődése.

Izgalmas olvasmány mindazoknak, akiknek valamilyen kötődése van a Városmajori Óvodához, de azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy az óvoda "a háború utáni üres falaival, üveg nélküli ablakaival és tátongó üres szekrényeivel" hogyan élte túl a második világháborút.

A Városmajori Óvoda története Dr. Lakatos Zoltánné /Kati néni/ nyomán

A Városmajor utca 59/b szám alatt lévő óvoda 1903-ban nyílt meg, amelynek épülete hozzátartozott a később iskolává alakított vadászkastélyhoz.

Az óvoda a következő helyiségekből állt:

1 foglalkozó
1 játszóterem
2 egyéb helyiség
1 külső játszótér

Ekkor a gyereklétszám 67 fő volt.
A Városmajor utca 59/b szám alatt lévő óvodánk 1903-ban nyílt meg,

Az első alkalmazottak: Tiry Gyuláné óvónő és Özv. Kozma Jánosné dajka.
A régi épületet lebontották és új tervek alapján megépítették a mai formájában is látható épületegyüttest.

1912-től napközi is működött, így a gyerekeknek nem kellett hazamenniük. Reggel 8-tól délután 5-ig felügyelet alatt voltak. A foglalkozást Stelly Gizella főóvónő „Évi foglalkoztatási és játéktervezet” címmel, 1925-ben kiadott könyve alapján vezették.
A gyerekek fakeretes, nádfonatú alacsony ágyakon aludtak, amelyeket napközben a szoba egyik sarkába helyeztek el.
1944. októberéig az óvoda viszonylagosan zavartalanul működött.

A háború után 1945. március 6-án kezdte meg a nevelőtestület a kisegítő személyzettel a romeltakarítást. Egy hónapi munka után sikerült az épületet olyan állapotba hozni, hogy az iskola és az óvoda újra megnyithatta kapuit.
Ekkor az iskolában négy tanterem volt használható, és ezekben működött az iskola és az óvoda is. Mivel a tantermekre szükség volt, ezért az iskola igazgatója Szántay László közbenjárásával az egyik szobát annyira rendbe hozták, hogy az óvoda is újra fogadhatta éhes, lerongyolódott gyermekeit.

Erről ír Papp Mária óvónő (egészségügyi felügyelő) jelentésében Budapest Székesfőváros Tanfelügyelőségének:
„Az óvónők általában nagyon lelkesen dolgoznak, bár a foglalkoztatások közben nagyon sok hiánnyal kell megküzdeniük. Nincs meg a felszerelés, szemléltetőeszközök, játékszerek, szakkönyvek és a hegedű. Az óvónők részéről általános kérés a továbbképző tanfolyamok visszaállítása.” (Papp Mária óvónő)

1948. június 16-ai rendeletben államosították az óvodákat.

Az óvodában folyó munkáért és a centenáris munkaversenyben elért eredményekért dicséretet, elismerést kapott a tantestület 1948. június 13-án.

Ez évben alakultak meg a Szülői Munkaközösségek, hogy segítséget nyújtsanak a pedagógusok munkájában.
A fővárosi óvodák munkatervei közül kiemelték a Városmajori Óvoda óvodafejlesztési terveit és szakmai fejlesztési munkáját. Az óvodai szaklapban cikkek jelennek meg óvodánkban folyó gyakorlati munkáról.
Az óvoda gyakorló óvoda lett, nemcsak a nappali hallgatók, hanem a dolgozó óvónőképzősök számára is lehetőséget biztosított továbbképzésükhöz.

1956-ban a Budapesti Óvónőképző megszűnésével, mint napközi otthonos óvoda működött.

1957-ben megjelent a kézikönyv, mely az 1953-ban kiadott „Módszertani Levél” c. kiadványhoz viszonyítva sok újat tartalmazott. Útmutatást adott a további munkához, lendületet vitt a további életükbe. Beindultak a különböző tapasztalatcserék, bemutatások, továbbképzések, kiállítások, versenyek. Megjelentek a „Segédkönyvek”, különböző kiadványok úgy a szakmai vonalon, mint a szülők továbbképzése érdekében.

1959-ben lett a XII. kerület óvodáinak felügyelője Sindler Ervinné és egyben a Városmajori Óvoda vezetője is.
Az óvodában is egyre több bemutatót rendeztek, vitattak meg.

1967 óta az új „Nevelési Program” kísérleti munkája folyik a Városmajori Óvodában.
A bemutatókat tartották: Hargitay Mátyásné, Nagy Miklósné és Dr. Lakatos Zoltánné.
Évek óta Óvónőképző és Védőnőképző Intézet növendékei folytatják szakmai gyakorlatukat az óvodában.

1969-ben Sindler Ervinné óvodai felügyelő és vezető óvónő irányítása mellett kerületi módszertani kiállítást rendeztek. A bemutató igen jól sikerült, az Óvodai Nevelés is megemlékezett róla:

„A kiállítás egyik érdekessége volt az a gazdag dokumentumanyag, amelyet Lakatos Zoltánné (Városmajor u.) – állított össze a kerület óvodáinak történetéről. – s egyben a főváros óvodáinak kezdeti évtizedeiről. Itt tudtuk meg azt is, hogy a városmajori óvoda sajátos hangulatú épületét Koós Károly, a ma is élő ismert erdélyi író és építőművész tervezte. A kerület valamennyi óvodája gazdag anyagot hozott. Ötleteikhez, lelkes munkájukhoz gratulálunk.” /Ötletes kiállítás Óvodai nevelés 1969. október/

(Nagyításért kattintson a képre!)

Hargitay Mátyásné /Klári néni/ visszaemlékezései

„A háború után üres falak, üveg nélküli ablakok, tátongó üres szekrények között egy-két kényelmetlen paddal kezdtük el a munkát. Mégis milyen jó volt ismét gyerekek között lenni, dolgozni… A felszabadulást követő évek alapvető követelménye volt: mást, korszerűbbet a demokratikus átalakításnak megfelelőt adni, pótolni mindazt, amit elmulasztottak. Kezdtek gyakoribbá válni a helyi és megyei szintű megbeszélések, tele voltunk égető problémákkal, tervekkel és tettvággyal.

1945-ben első feladatunk a háborútól szenvedett gyermekek testi fejlődésének biztosítása. Sok-sok gondozási feladat hárult az óvodákra. Majd lassan a nevelési és oktatási feladatok kerülhettek előtérbe.

1952. őszétől óvodánk részt vett az óvóképzésben, mint a II. kerületi Lórántffy Zsuzsanna úti óvónőképző egyik gyakorló óvodája. Az óvoda vezetője Papp Mária országosan elismert pedagógus volt.
Három csoport működött az óvodában, ebből kettőben folyt a gyakorlati képzés, amelyet Pete Nándorné és Hargitay Mátyásné vezetett.

1953 végén egy csoporttal bővítették az óvodát, melyet az óvónői lakásból kapcsoltak hozzá. Ettől kezdve négy csoport és függetlenített vezető óvónő irányította a munkát.

1954-ben már három csoportban folyt a gyakorlati képzés.
Ekkor Került az óvodába Dr. Horváth Péterné, Bauer Herbertné és Németh Mária.

1956. júniusától már, mint fővárosi napközi otthonos óvoda működött tovább, miután a következő években megszűnt az óvónőképzés Budapesten.

1957-ben az óvoda vezetője az „Oktatásügy kiváló dolgozója” Papp Mária nyugdíjba ment. 1958 őszétől Venczel Rózsa a XIII. kerület óvodai felügyelője lett óvodánk vezetője.

1959-ben a Pedagógus napon a „Kiváló óvónő” kitüntetést kapta.

Az óvodai felügyelet újabb átszervezése után1959. augusztus 1-től Sindler Ervinné lett a XII. kerületi óvodák felügyelője és a Városmajor utcai óvoda vezetője.

Közben 1957-ben megjelent a „Nevelőmunka az óvodában” c. kézikönyv. Ennek szellemében akkor hozzáláttunk az óvodai munka jobb megszervezéséhez, és óvodánk környezetét a csoportszobákat, udvart és a mellékhelyiségeket meglévő lehetőségeinkhez mérten próbáltuk átrendezni.

Ezek után évről évre a kartársak egyre többen és szélesebb rétegben vettek részt a kerület és főváros különböző továbbképzésén.
Rendszeresen bemutatókat tartottunk különböző foglalkoztatási ágakban és a nevelőmunka minden területén a kerület óvónői számára.

Kiállítást rendeztünk „Ábrázolás és kézimunka az óvodában” címmel 1961-ben.
1967-ben a tíz budapesti óvoda között mi is megkezdtük az új Nevelési Program szellemében a kísérleti munkát.

1970-ben felszabadulásunk negyedévszázados évfordulóján az óvodai nevelés vonalán megállapíthattuk, hogy nem születhettek volna meg mindezek gond és tévedés, erőfeszítés és sok-sok próbálkozás nélkül. Ezért jelent a ma óvodája olyan nagyon sokat nekünk, akik végig dolgoztuk a felszabadulás utáni 25 évet.”